Pár napja megkérdezték tőlem, okos dolog-e konkurenciát nevelni a blogokkal?
Kicsit meglepett a kérdés több okból. Elsősorban nem tartom magam követendő példának, maximum abban, hogy nem adtam fel, amit szeretek csinálni csak azért, mert nehézségekbe botlom és nem látom, hogy valaha elérhetném a célt: jó fotósnak lenni.
Szóval nem vagyok követendő példa, hiszen nincs évtizedekre visszamenő, széleskörű tapasztalatom és bár, ha számba venném azt a tudást, amit az előző bejegyzésben elkezdem pedzegetni, akkor nagyot sok mindent le tudnék írni, de ez picike töredéke annak, amit az idősebb, tapasztaltabb, harcedzett kollegák tudnak.
Boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatom a példaképeimmel és lehetőségem van fejlődni mellettük.
Másrészt nem hiszem, hogy a sok fotós blog bármiféle konkurenciát nevelne még akkor sem, ha pontos részleteket és útmutatásokat oszt meg az olvasókkal, hiszen a fotózáshoz érzék, tudás és rengeteg, véget nem érő gyakorlás szükséges, amit egyetlen blog sem pótolhat. Völgyi Attila csiripelte Twitteren, hogy a tudósok szerint 1000 óra gyakorlás alatt mindenki megtanulhat bármit. Balogh Laci szerint is idő, temérdek gyakorlás mindenkinek szükséges. Ha valaki veszi az időt, energiát és megküzd a fentiekért, akkor megdolgozott érte... kétlem, hogy bárki a blogokban fellelhető információktól tudna jól fotózni, jól vágni és bírná a nyomást. Amellett, hogy közel sem biztos, hogy mely területet élvezi.
Magam sem értem, miért... de engem vonz a káosz, a stressz, a rohangálás, ami a világeseményeken van. Persze a szervezők által kialakított, a helyszín által biztosított lehetőségekhez igazított fotós/sajtó központ mindig más, de a közösségi élet központja és nagy koponyák gyülekezete. Sokat lehet tanulni. Bár a fotósoktól várt képek is egységessé válnak, amit a szerkesztők az oldalakon látni akarnak.... mégis mindenki hozza magával az egyéniségét, a látásmódját, ami már azon is meglátszik, ki hogyan vágja a képeket.
Nem lehet előre tudni, milyen messze lesz az uszodától a központ, hogy fedett vagy nyitott, hogy hol közlekedhetünk, mi változik menet közben, milyenek lesznek a fények. :) Izgalmas. Ahogy az is, hogy hogy ér oda az ember meccsekre, hogy tud szerkeszteni és küldeni, majd visszaérni időben. Evésre sincs idő... majd elégedetten, hullafáradtan lehet közösen vacsizni a koponyákkal olyankor, amikor már minden értelmes ember alszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése